2009. július 30., csütörtök


A kóros játékszenvedély:

A kóros játékszenvedély alapvető jellemzője a kockázat megítélésének zavara. „Irreálisak, képtelenek elfogadni a véletlen szerepét, azt, hogy ha ötször piros jött ki a ruletten, hatodszorra is csak 50 százalék esélyük van a feketére. Nem logikusan, a normatív stratégia alapján döntenek, hanem a gyermeki képzeletvilágból eredő biztos szisztémára mennek, amihez mindig kell egy újabb utolsó lehetőség, hogy működjön” – magyarázza Bolgár doktonő.

A játékfüggőség kialakulásának összetevői:

A játékfüggőség kialakulásában többféle összetevő is szerepet játszhat: öröklődött hajlam, a központi idegrendszer biológiai (neurokémiai) eltérései, valamint pszichológiai tényezők. A genetikai vizsgálatok szerint az örömérzetben alapvető szerepet játszó dopamin szabályozásáért felelős egyik génben jelentős eltérés mutatkozik a szenvedélybetegek és a kontrollcsoport között. De ezt nem kell készpénznek venni, azoknál, akik a kóros gént (DRD2 A1 allél) hordozzák, csupán nagyobb valószínűséggel lép fel szenvedélybetegség.

A játékszenvedély, mint örömforrás:

Az eufória biokémiai alapja a dopamin felszabadulása az agytörzsben elhelyezkedő örömközpontban. A folyamatot többnyire természetes források váltják ki, mint amilyen az evés, a szexuális élet, a szerelem vagy az anyai érzések. A függőségben szenvedőknél ez a jutalmazó pályarendszer sérült vagy nem működik. Mivel az átlag örömforrás így nem szabadít fel elég dopamint, valami extrát kell keresni, hogy az illető „kielégüljön”, így ők a játék – vagy az internet – révén kerülhetnek egy olyan transzállapotba, amelyet a mindennapi életükben nem tudnak elérni. A negatív életesemények legalább ennyit nyomnak a latban, közülük a két legfontosabb: a diszharmonikus családi állapot vagy egy fontos személy elvesztése.

A játékszenvedély kezelése:

Természetesen nincs éles határ az egészséges és a kóros mértékű játék között. Mint a legtöbb szenvedélybetegség, ez is nagyon nehezen kezelhető, nincsen egyértelműen hatékony terápiája. A gyógyulásra nem motivált beteg kezelése pedig reménytelen.

2009. július 29., szerda

2009. július 27., hétfő

Nincs más megoldás, másik bolygóra kell menni taxizni-élni. Vagy be kell fejezni mindkettőt.
Ez egy kapzsiakkal, és kontárokkal teli égitest. Az a pár kis csücsök ami még megmaradt, azt is fel fogják zabálni. Nem hagynak élőhelyet, nekik minden kell. Eszkábáljunk valami űrjáművet, és húzzunk innen. Az új gömbön mi adunk majd vízumot a jönni akaróknak.
Addig is beülök a taximba, indulok az Alkotmány utcából, nagy gázt adok, átugratok a kordonnal bezárt Kossuth téren, becsapódok de még mozgok, felmászok az ingyenélők házára, és a kupola tetején elkezdek fosni. Tele az egész épületet. Jó hígat, mert ez jár nekik. Belefullad mind aki ott van. Aki mégis menekül fostól fuldokolva, azt elgázolja egy utas nélküli taxi. Mert abból van bőven. Lekopott téli gumival paszírozzák nyáron az aszfaltra a politikusok belét. Aztán jön a júdeai demszki összefonódott szétkorrumpált kis brigádja (fkfvrt) és feltakarítja a masszát mert azt hiszi pottyan valami megint a zsebbe ezért. De nem, most nem. Jönnek az utas nélküli taxik, teszik a dolguk, és ott szárad majd a betonon a maradék. Galambok csipegetik, nap szárítja.

kispeti
Kispetivel azon gondolkozunk, mit csináljunk a taxizás helyett?
Lehet,hogy villamosvezetőnek kéne menni?

Gránit mosogató repedés Epoxi ragasztóval  ( folyékony fém ) javítása.