2010. november 21., vasárnap
KIYO LaserPro lézerblokkoló teszt
----------------------------------
Szabad vagy sem?
Az ORFK sajtóosztálya az AUTÓPIAC megkeresésére megerősítette, hogy az úgynevezett lézerblokkoló használatát jogszabály nem tiltja. Tiltó rendelet hiányában pedig a rendőrség nem tervez fellépést ezek használói ellen. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű. Magyarország híres a gumijogszabályokról, ugyanis létezik egy rendelkezés, amely akár büntethetővé tenné a használatát, hiszen a rendőrség jogosult műszeres méréssel ellenôrizni a közúti közlekedést az erről szóló 1988. évi I. törvény 44.§ értelmében. A jog szerint ami jogosultságot teremt az egyik oldalon, az kötelezettséget a másikon, így a járművezető köteles magát és járművét alávetni az ellenőrzésnek. Ezért az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. kormányrendelet 31. § (1) h) pontja kimondja, hogy aki a tevékenységét érintő hatósági ellenőrzést akadályozza, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Tehát előfordulhat, hogyha túl sok lesz a lézerblokkoló, a rendőrök előveszik ezt a szabályt. Addig pedig képzéssel és egyre modernebb eszközökkel küzdenek ellene. A kezelők ma már jól tudják, hogyha a rendszámra irányított mérés sikertelen, akkor legközelebb inkább a tükörre céloznak, ahová nem lehet lézerblokkoló szenzort szerelni, így a mérés, a bevetett praktikák ellenére a legtöbb estben sikeres. Külföldön sok helyen tiltják nem csak a lézerblokkolók használatát, de birtoklását is, viszont kiskapu itt is van. Egyes eszközök automata kapunyitóként kaphatók, de ezek jelét is érzékelik a modern készülékek, és nagyon jó meggyőzőképesség kell, hogy ne kapjunk használatukért súlyos büntetést.
2010. november 8., hétfő
Canon pixma IP1500 nyomtatófej hiba
Szerintem a vízzel való tisztításnál,ha nem szárítjuk ki a fejet rendesen, az IC lábainál zárlat keletkezik.Többé nem ismeri fel a fejet a nyomtató.Én így jártam.
-----------------------------------

------------------------------------------------
Canon PIXMA iP1500 új
Waste Ink Counter Reset. Hulladék tintamérőt Reset. Manual for Service mode Kézi üzemmódban a szolgáltatás
1. 1. Turn off the printer. Kapcsolja ki a nyomtatót. And disconnect the printer cable. És húzza ki a nyomtató kábelt.
2. 2. Press and hold the POWER button, turn on the printer. Nyomjuk meg és tartsuk lenyomva a POWER gombot, kapcsolja be a nyomtatót.
3. 3. The indicator (LED) should be green. A mutató (LED) zöldnek kell lennie.
4. 4. Press and release the RESUME button , the indicator (LED) Nyomja meg és engedje fel a Folytatás gombot, a kijelző (LED)
should be orange. kell narancssárga.
5. 5. Press and release the RESUME button again, the indicator Nyomja meg a VISSZA gombot, a kijelző
(LED) should be green (LED) zöldnek kell lennie
6. 6. Release both buttons. Engedje el mindkét gombot.
--------------------------------------------------------------
szisztok meg van a megoldas az ip 1500 törlésre ime
1 huzd ki a power kabelt és az usb kabelt
2 nyisd ki a nyomtato ajtajat
3nyomd a power gombot (ami bekapcsolja a gépet)
4 dugd visza a power kábelt(kozbe nyomd a gombot)
5 zárd be az ajtot es kesz
ja az usb kábelt dugd visza
-------------------------------------

2010. október 20., szerda
Leonar3Do
Bolti forgalomba került csütörtökön a Leonar3Do elnevezésű magyar találmány, amely a világ első, úgynevezett komplett 3D virtuális valóság terméke, és a közönséges személyi számítógépet egy interaktív háromdimenziós munkakörnyezetté egészíti ki - mondta Kárpáti Zoltán, a Leonar3Dót termékké fejlesztő 3D for All Kft. pénzügyi igazgatója az MTI-nek
.......................................................................................................................
.......................................................................................................................
2010. október 15., péntek
2010. október 6., szerda
2010. szeptember 17., péntek
2010. szeptember 11., szombat
Péntek éjszakára!
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 18., szerda
Biciklibelső Drive
2010. augusztus 16., hétfő
Amikor még nem volt KRESZ........
This film, originally thought to be from 1905 until David Kiehn with the Niles Essanay Silent Film Museum figured out exactly when it was shot. From New York trade papers announcing the film showing to the wet streets from recent heavy rainfall & shadows indicating time of year & actual weather and conditions on historical record, even when the cars were registered (he even knows who owned them and when the plates were issued!).. It was filmed only four days before the Great California Earthquake of April 18th 1906 and shipped by train to NY for processing. Amazing, but true!
2010. augusztus 7., szombat
2010. augusztus 2., hétfő
2010. július 19., hétfő
2010. július 16., péntek
2010. július 7., szerda
2010. július 6., kedd
Miss Belvedere

Biztosan mindannyian hallottatok már az 1957-ben 50 évre eltemetett autóról, egy Plymouth Belvedere-ről? Június 15-e volt a nap, amikor egyfajta időkapszulaként eltemették a Oklahomai Tulsa városának bírósági épülete előtt. Az apropó OKLAHOMA állam 50 éves évfordulója volt, éppen ezért tűzték ki 2007-et a kiásás dátumaként, amikor Oklahoma 100 éves lett.A projekt neve is erre utalt: “And it’s suddenly 2007.”
Az atomkorszak kellős közepén leginkább arra figyeltek az ötlet kitalálói, hogy az épített betonbunker szerű földalatti zug még egy atomtámadás esetén is megóvja a Plymouth-t, beleértve a mellé temetett tárgyi emlékeket is. Sajnos azonban ez is kevésnek bizonyult a talajvíz ellen.
Elástak még az autóval együtt sok gallon benzint (azt gondolták, hogy 2007-ben, a felnyitás napján már régen nem ilyen üzemanyaggal hajtják majd az autókat), olajat, filmtekercseket, fotókat, zászlót, önygyújtót, egy doboz fájdalomcsillapítót is a kesztyűtartóban, és még sok sok lenyomatát a kornak.
.........................................................
Ezen a linken sok kép van erről.
http://www.tulsachevys.com/Images/buriedcar/index.html
.........................................................
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Gránit mosogató repedés Epoxi ragasztóval ( folyékony fém ) javítása.
-
Ha véletlenűl a cserénél nem jegyezzük meg a drótok színét, nagy gond lehet. Egy nyomorult rajzot sem találtam a neten. Ezért teszem közzé a...
-
---------------------------------- Szabad vagy sem? Az ORFK sajtóosztálya az AUTÓPIAC megkeresésére megerősítette, hogy az úgynevezett lézer...