hajnali görcs

Feszengek a moszkva tér tetején, kezemben a mikrofon. Jó lenne egy repteres elő. McDonaldsra nem nyomok, az mind lift fuvar a hegyre. Számító gazdagok érkeznek éjszakai járattal, s egy ezresért bejutnak a kovácsoltvas kerítésükkel védett területükre taxival. Ismerem már a szokásaikat, kihagyom inkább. Mammut júda pláza, vagy az azzal szemben buszmagálló. Nem nyomok ezekre. Egyszer csak kell egy taxi a Szilágyi Dezső térre, nyomok mert ez talán nem sablon. Meg is kapom, öt perccel vettem. Egy néni vigyázva áll a kapualjban, figyeli az utat, mikor jön az ő taxija. Örül mikor meglát, köszön. A napszakot elrontja mert jó napot kíván. Mondja hogy csekkel fizet, a főnöke mondta hogy mondja. Újpestre indulunk. Elnézést kér hogy olyan messze. Megyünk az Árpád hídon, nem beszélünk, nézzük a gyorsuló idegbeteg sávváltós autósokat. Esik az eső. Megérkezünk, csekkbaszakodás a terminállal. Sikerül. Kiszáll, jó munkát kíván. Mondom, megyek aludni. Azt mondja ő is végre. Pedig reggel van. Ez nem sablon végre. Nem reptér, jobb annál. Végre embert vittem haza.

kispeti