2010. február 24., szerda


A New York-i azonban egy kissé el fog térni a moszkvaitól. Az orosz fővárosban a taxisok maguk gyűjtik össze az utak mentén integető utasokat, ezenkívül jól kiépített az olcsó útvonal-taxik hálózata is, amelyben kisbuszokkal szállítják az utasokat. A legnagyobb amerikai városban a két moszkvai rendszert elegyítve kísérleti jelleggel három előre kijelölt útvonal mentén indítanak csoportos taxizást, hagyományos sárga taxikkal.

A péntektől induló új rendszerben a taxik egyszerre legföljebb 4 utast szállítanak majd előre megállapított, 3 vagy 4 dolláros egységáron. Ez lényegesen olcsóbb, mintha valaki egyedül utazna egy taxiban. Az utasok - akik egy meghatározott állomáson ülhetnek be a kocsiba, egyelőre csak hétköznap reggelente 6 és 10 óra között - az útvonal mentén bárhol kiszállhatnak a taxiból.

Az egyéves kísérleti programban két útvonal a manhattani központi pályaudvaron ér véget. A jövőben, siker esetén útvonalakat létesítenének a Pennsylvania pályaudvarhoz, a La Guardia repülőtérhez és egy nagy buszpályaudvarhoz is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gránit mosogató repedés Epoxi ragasztóval  ( folyékony fém ) javítása.